Karácsonyi hangulatban
Már az adventi időszak is jól előkészíti a karácsonyi hangulatot, de az ünnep előtti 1-2 hét feltétlenül szükséges, hogy a lakást karácsonyi díszbe öltöztessük. Szerencsére, mind többen gondolják úgy, hogy rohanó életünkben igenis szükség van néhány olyan napra, amikor kívül-belül ünneplőbe öltöztetjük otthonunkat. Azt javaslom, először is azt döntsük el, milyen színekkel akarjuk a karácsonyt megjeleníteni. Ilyenkor általában "mélyebb" színeket választunk: méregzöldet, bordót, mélykéket, esetleg pirosat, kiegészítőnek pedig ezüstöt, aranyat és fehéret. De megtaláljuk már a sötétlila, a barna és a bronz számtalan árnyalatát is. Divatszínekkel is próbálkozhatunk, bár erre inkább a gyerekek vállalkoznak saját kis birodalmukban, így pl. lilát az arannyal, a rózsaszínt az ezüsttel kombinálhatják. Aztán vegyük számba a textíliákat. A hétköznapiakat felválthatja a bársony, a csillogó organza, a selyem, de előkerülhetnek a hímzett karácsonyi anyagok és a féltett csipkék is. Már csak azt kell eldöntenünk: nosztalgia vagy modern karácsonyi hangulatot szeretnénk otthonunkban, de bármelyik mellett döntünk, az a lényeg, hogy örömet, békességet, nyugalmat és sok-sok szeretetet árasszon.  Mivel is kezdjük? A legnagyobb felület a függöny, a bútorhuzat és az ilyenkor nagyobb jelentőséget hordozó asztalterítők, ezek határozzák meg az apróbb részleteket, kiegészítőket. A téli, vastagabb függöny karácsonyivá varázsolható, ha a karnisra futó fenyőgirlandot erősítünk, és erre csillogó díszeket, kicsiny angyalkákat, csillagokat teszünk. Ajtókra, belső lépcsőkorlátra szintén tehetünk selyem fenyő-vagy virágfűzért (kellékboltokban minden hozzávaló beszerezhető), de vigyázzunk, ez csak tágas lakásba illik, mert a kisebbet túlzsúfolttá, nehézkessé teheti. Az ablakra egyébként változatos díszeket ragaszthatunk, pontosabban a gyerekeink, akik minden bizonnyal örömmel átvállalják a feladatot. Az ülőgarnitúrára karácsony-mintás textil kerülhet: téli tájjal, fenyővel, fagyönggyel és magyallal, csillagokkal és holddal. De ha erre nincs mód, egy-egy karácsonyi díszpárna: télapóval, angyalkával is hangulatossá teheti a bútorokat. Láttam már olyan - amúgy nem túl szép székeket -, amelyek háttámlájára hatalmas papír- masnikat ragasztottak, mivel a körbejárható étkezőasztal és székek látványát akarták kicsit feldobni. A legváltozatosabban az asztalokat tudjuk hangulatossá tenni, mindenekelőtt a terítőkkel. Csak a fantáziánkon múlik mit, mikor, mivel használunk. Reggelihez egyszerűbb, játékosabb mintázatú abroszt választhatunk, mondjuk rénszarvassal, de a kockás terítő is karácsonyivá tehető piciny asztaldíszekkel (arannyal, ezüsttel befújt dió, toboz, gránátalma), papírszalvétával. Az ünnepi ebéd vagy vacsora azonban komoly felkészülést igényel. Valószínű, hogy minden családban évről-évre az erre az alkalomra tartogatott étkészlettel terítenek, amit a kiegészítőkkel varázsolnak ünnepivé. A hófehér damaszt abroszon a hófehér porcelántányért körbeölelheti egy finom selyemgirland (mini borostyánnal, magyallal, fenyőággal stb.), apró üvegpohárba tehetünk színes virágfejeket, és ami biztosan nem maradhat el: a színes gyertyák és a mécsesek. Ha van elég helyünk az asztalon, középre egy nagyobb díszt is készíthetünk. Üvegtálban úsztathatunk színes, illatos gyertyákat, mécseseket, csillogó (aranyozott, ezüstözött) tálban bordó, kék díszgömböket, fenyőággal, dióval, mogyoróval rendezhetünk el. Nagyon mutatós, ha különböző színű, formájú gyertyákat állítunk egy hosszú, lapos tálba. Ha mintás az asztalterítő, az étkészletet, a szalvétát úgy válasszuk meg, hogy az összhatás ízléses legyen. Az asztaldíszt ebben az esetben se hagyjuk el, de törekedjünk a harmóniára. Vannak, akik itt abba is hagyják otthonuk díszítését, én magam viszont azok közé tartozom, akik további lehetőségeket is látnak a lakás szépítésében. Illatos gyertyák kerülnek mindenhová, a gyöngyökkel, szalagokkal, matricákkal díszítetteket természetesen nem gyújtom meg. Potpourrival töltök meg üveggömböket és üvegtálakat, még a fürdőszobába is jut belőlük. Kifejezetten karácsonyi díszítésű párologtatóm is van, és természetesen a hagyományos illatokat veszem meg hozzá: citrusfélék, fahéj, fenyő, szegfűszeg. A polcokra kerülnek a család gyerektagjainak ajándékai, festett csillagok, holdak, harangocskák, rusztikus képkeretbe illesztett nosztalgikus képeslapok, saját készítésű fenyőfás, angyalkás, téli tájas gyertya- vagy mécses-tartók. A konyha se maradhat ki, leszeletelt és szárított narancs és citromkarikákat fűzök fel, és az ablak elé akasztom őket. A hőálló üvegpohárba gyertyát teszek, kívülre fahéjdarabokat ragasztok, vastag héjú narancsba szegfűszeget szúrok. A hangulatot csak fokozza, hogy a kötényem és a főzőkesztyűm is karácsonyi mintás. Mind többen őrizgetik a karácsony teste-lelket pihentető, harmóniát árasztó hangulatát az ünnep után is. Természetesen szilveszterig sok díszítő elem elfogy, cserére érett, néhányat el is tehetünk addig, de a vendégvárás továbbra is legyen meghitt, színes és csillogó.
Kurdics Erika Perla Stúdió tanácsadó http://www.endreijudit.hu
|